Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 7, 2013

A Hortobágyi Nemzeti Park ahogyan ma megélik az ott élő emberek!

Kép
Előfordult már a FIDESz korábbi kormányzása idején is hogy tizenkét állami gazdaság csak úgy "szőrén szálán eltűnt" ez alapozta meg a "mai" nagy birtok rendszert Magyar országon. Még van néhány Nemzeti Park és ott élő ős honos állatok de valakiknek már ez is szálka a szemében mint ahogyan  az is, hogy a rendszer váltáskor majdnem el tűnt a Magyar Szürke a Hortobágyról. S aztán az ország különböző pontjain jelentek meg a kisebb nagyobb csordák. Az érdekessége, hogy a rendszer váltásig ezek az állatok csak a Hortobágyon és a Bugaci pusztán voltak találhatók. Ma Magyar ország dunántúli területein is meg találhatók az "új földesuraknál" Mi lesz ha már nincs magyar köztársaság, nincs nép vagyon? s állami vagyon sem lesz  olyan állatokból melyek nem csak Magyar Ország hanem Európai kincsnek is számít. "Nagy csendben, fű alatt"  mindent visznek?! Érdemes azért ezekre a dolgokra Magyar Ember jobban odafigyelni. Fölbolydult a puszta, lássák a követke

A footbal és Magyarország!

Történ a minap, hogy baráti társaságban beszélgettünk a közelgő Román - Magyar footbal meccs  várható fejleményeiről. Nagyon más, más vélemények alakultak ki sőt késhegyig menő vitává alakult a jó barátok összejövetele. Abban mindenki egyet értett, hogy a magyaroknak lét kérdés megnyerni ezt a mérkőzést ahhoz, hogy hosszú évtizedek után újra részesei lehessünk a közelgő világbajnokságnak. Mindnyájunk titokban reménykedett is abban, hogy a sport vezetés olyan válogatottat állít össze amely felveheti, feltudja venni a versenyt a románokkal Bukarestben. Álmodozni, nagyon szép dolog az álom után az ébredés és a  realitás viszont nagyon borzasztó volt. A mai kormány tízmilliárdokat áldoz a magyar labdarúgás technikai feltételeinek a megteremtésért,/ ezzel én magam abszulut de nem tudok egyet nem tudok egyet érteni/ ezekre a milliárdokra nagy szükség lenne a termelés bővítése és a foglalkoztatás szélesítése céljából. Nagyon sokat elfelejtik, hogy a nemzeti jövedelem bővítése a legfontosab

Szellemes mondások!

> >Hallottad, hogy Béla kórházban van? > Ne mondd, hiszen tegnap láttam egy szőke bombázóval ! > A felesége is ! >Nem mondom, hogy az anyósom nyelve éles, de az biztos, hogy ha szardíniát >akar enni, nem kell keresgélnie a konzervnyitót. >A rendőrök és a tűzoltók közös kiránduláson vesznek részt. >Egy emeletes buszt kapnak, melyben a földszinten a tűzoltók, az emeleten pedig a rendőrök utaznak. >Pár óra után a tűzoltók parancsnoka felmegy a rendőrökhöz, akik halálsápadtan ülnek a helyükön. >Veletek meg mi van?  - kérdezi tőlük. > Könnyű nektek odalent - válaszolt a rendőrök parancsnoka. - Nektek van sofőrötök! >A féltékeny feleség naponta átkutatja nőcsábász férje öltönyeit, kabátját. >Ha női hajszálat fedez fel rajtuk, jön a veszekedés. >Egyik nap azonban hiába kutat, egyetlen hajszálat sem talál

Böjte Csaba megrázó írása barátjának!

Böjte Csaba megrázó írása barátjának június 25, 2013 Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy õ mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet! A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával. Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és réz érc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátrány papírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát. Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kime