A Reszegi nevűek Ősi "fészke" ahonnan "kirepűltek"!

A Telepűlés a Romániai Sztmár Megyében található közel a Magyar határhoz.
Jelenleg Szatmárnémeti az a nagyobb telepűlés amelyhez tartozőnak tekinthető.
Egy másik szintén Szatmár Megyében  Berwe, Berwey, berwely írták az oklevelek a telepűlés nevét. 1465 től ennek a telepűlésnek egy részét Buttkakayak és a Reszegi csalág kapnak benne részt!
Arról nincs ismeretem, hogy ezt a telepűlés részt meddig birtokolták. Az oklevelek szerin egyéb más birtokokkal együtt "1489 ben Báthory András kap rá királyi adományt"
Az egyik ősünket" Zsigmond király Reszegi Györgynek ki Pálóczi Imre zászlaja alatt a Csehországban az eretnek viklárfiátok ellen vítézül harcolt, ezen érdemei jutalmául címeres levelet ad. Znaim 1421 márcz 28"
Az adomány levél szövege Latin szöveggel két oldalon olvasható.
 Végül a levél"Hártyán, hártyaszalagon függő pecsét töredékeivel..... A címerbelül az oklevél fején szemlélhető; Szövege a következő; " Balra dülő pajzs melynek vörös mezejében egy szályában pólyás gyerekhez hasonló tárgyat  tartó farka látható; csőr - sisak rajta sisak díszül ugyanazon farkas áll"
"A dokumentum megtalálható gróf Károlyi oklevélház II. kötet 58 - 60 lap." idézet Reszegi Lajos Biharmegyei levéltárostól.
1438.04.27 től Reszegi György újra nemesi esküt tesz s mint Georgiusz de Reszege a Gróf Csáki seregében kapitányként harcol.

A Reszegi név előfordul 1473 ban Közép Szolnok területén is ahol Reszegi Péter alispáni tisztséget töltött be.
A név első előfordulása ismereteink szerin a Reszegei Papp Genyetei család nemességénél is Ő a Reszege falu papja és igy magát Reszegeinek máshelyen pedig Reszegi néven idézik a falu papját.

Más helyen a Károlyi olevéltár I. 82 - 83 lap "Ugyanakkor már a korabeli íratok pl 1333 ban Reszegi Sándort mint ménesgazdát is emliti"

"Kállai VII Jánosnak munkái III, Pál szabolcsi alispán 1549 kinek felesége Reszegi Eufrozina"
/Borovszky Szabolcs Vármegye monográfiája/

A későbbi történet írás már"1543 - 1553 évi porfolis összeírásban 10 portán aluli  birtokos volt a Reszegi család"
Még egy adalék, hogy a korabeli Reszegi családok igen sok területen voltak találhatók részben mint katonák, részben mint magasabb beostást betöltők vagy  mint feleségek. Többek között dokumentum bizonyítja, hogy "1576 Reszegey Alma Bognár Pál feleségének Mezőpeterd falu egyrészének tulajdonosa"

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Részletesebb leírás a Reszegi név eredetről és a településekről....

Régi képek a korabeli falusi nép életéből a Horthy korszak Magyarországán!