Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 20, 2013

Gyönyörü képek illik a mai naphoz!

Kép

2013 augustus 20 Alkotmányunk és az új kenyér ünnepe.

Ezen a napon időt szakítottam arra, hogy egy kellemes délelőtti kikapcsolódásban legyen részem, gondoltam végig nézem a Duna TV közvetítését a Debreceni Virágkarneválról. Meg tudtam, hogy már 1905 évben is volt"valamiféle" virágkorzó, "ez lehetett az előd" mondta a bemondónő ez a közvetítés ideje alatt meg ismételve jó néhányszor. Amúgy hivatalosan ez volt a negyvennegyedik virágkarnevál. A közvetítések sorában pedig az eddigi "leggagyibb". Ilyen rosszul szerkesztett műsort még a kereskedelmi TV-k csatornáin sem látta pedig szoktam nézni a műsorokat. A közvetítés során olyan bakikat is láttam például, hogy a bemondónő teljesen másról beszélt mint amit az operatőr mutatott. A legsilányabb és legszomorúbb pedig a Japán testvér város képviselőének meg szólaltatása volt. Nem találtak e Kis hazában olyan tolmácsot aki közvetlenül lefordította  volna a vendég válaszait, nem mert beteg lett a TV Japán tolmácsa reggelre és ugyebár ilyen tolmács csak egy van az o