Bejegyzések

Terveim a 2017. évben.

Több éve dolgozom a Reszegi család család fájának feldolgozásán. Úgy gondolom, hogy e munkának a tavasz folyamán a végére érek és itt is tervezem közzé tenni a megállapításomat. A másik munkám amit kötelességemnek érzek megörökíteni egy rövid életrajzi regény amelyből egy töredék rész már korábban közzé is tettem. Szeretném ezt a munkámat is az év folyamán befejezni mert az idő nagyon halad. Februárban betöltöm a 76. évemet és örök megállapítás, hogy már én sem leszek fiatalabb. Amit terveztem az végre kell hajtanom. . Az ősök kutatásánál a legkorábbi bizonyítható leszármazott Reszegi György aki Zsigmond előtt teszi le a nemesi esküt Znaim /Znojmo, Cseország/ 1421 március 28- án. Hivatkozás gróf Károlyi oklevéltár XXVII/ II. kötet 58 – 60 lap A település Reszege Szatmár Megyében jelenleg Románia területén mint falu helyezkedik el lakosainak száma nem éri el jelenleg a 400 főt ebből a magyarok száma 100 fő alatt van. Reszegeről a leírás csatolva; Ugyancsak Szatmá...

BÚÉK 2017.

Kép
Kép
Mai humor adag!

Eszme futtatás az Amerikai választással összefüggően!

Kép
Nem ők a hülyék, mi élünk burokban BY  ÁGOSTON LÁSZLÓ  NOVEMBER 06, 2016   A Brexittel, a Dicsőséges Népszavazással és most Trump megválasztásával egy világ omlott össze bennünk. Egy világ, kedves liberális, budapesti értelmiségi barátaim, amit hazudtunk magunknak. Az amerikai választás másnapján egy beszélgetésre hívtak meg, ahol fiatal, lelkes, talán kicsit naiv, de mindenképpen jó szándékú magyar egyetemisták próbálták megfogalmazni, hogyan tudnának elképzelni egy jobb Magyarországot. Velem szemben ült egy lány, aki egy kis, párezres faluból jött és jutott el egy híres egyetem híresen elit szakára. “Nem gondoljátok, hogy a problémáitok baromi messsze vannak a valóságtól? Mármint itt Budapesten, értelmiségi körben nem csak hogy el se tudjuk képzelni, de el se akarjuk képzelni, mi zajlik a Magyarország nyolc tizedét kitevő vidéken.” - mondta. És azóta gondolkozom, hogy mennyire baromira igaza van. Hányhatunk Trumptól (meg is teszem), de ő nem csak a...