Peterdi Pál írása

PETERDI PÁL írása!! Mi atyánk, vagy a mennyekben?
Mert mondják így is, mondják úgy is.
Egy időben azt tanították: Isten az egész világ ura és a mi mennyei atyánk,
és én mondtam: Hiszek egy Istenben! Aztán más időben, mást tanítottak.
De én most mégis hozzád fordulok Uram. Fedetlen fővel és pucér lélekkel,
mert bajban vagyok és, … és Uram én félek.
Itt azt mondják Te hat nap alatt teremtetted a világot, ott azt mondják,
hogy úgy is néz ki. De ebben azért nincs igazuk, mert akár így, akár úgy,
azért ez a világ ez ki van találva!

Az első napon mondád: Legyen világosság!
És lőn világosság.
És a hatodik napon mondád: Legyen Ember!
És lőn ember.
És az a mi nagy szerencsénk, hogy akkor még nem találták ki az ötnapos
munkahetet.
Megalkottad az embert, egy nap alatt, hiába mondják, hogy olyan is, azért
ez nem csekélység. És ezt az Embert most Uram, el akarják pusztítani. Nem a
világot, nem a fényt, nem a vizet, a fát, a napot, … csak az Embert. De
mit ér a világ, a fény, a víz, a fa, mit ér a nap, ha nincs hozzá Ember.
Uram, itt valami hallatlan disznóság folyik, itt visszaélnek a Te neveddel,
itt Istent játszik néhány szélhámos. A Te tudtod és a Mi beleegyezésünk
nélkül. Hiszen Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség…
Uram, én félek.

Mi lesz velünk? Mi lesz velem és mi lesz veled? Mert azért – bocsáss meg –
ebben a “buliban” valamennyien együtt vagyunk. Ha nincs beosztott akkor
nincs főnök, ha nincs tanítvány nincs mester, ha nincs Ember nincs Isten.
…
Uram, én félek.

Mond, nem tudnál valamit csinálni? Mert Te nem a rombolás Istene vagy,
hiszen mondottad: “Bontsátok le a templomot, és én harmadnapra fölépítem
azt.” Na jó, hát ez mondjuk így, egy kicsit túlzás. Három nap alatt az
osztrákok sem építenek fel egy hotelt. De Uram ne engedd, hogy elbontsák!
Mert hiába marad meg a templom, ha nincs aki imádkozzék. Hiába a bor, ha
nincs ki megigya. Hiába a mező, ha nincs aki megművelje. És nem azért
alkottál Te embert csókból és sárból, könnyből és napsugárból, hogy ne
maradjon más belőle, csak egy árnyék a bunker falán.
Uram, én félek.

Nézd: marokra fogom a szívemet és felemelem Hozzád.
A dolgok megmaradnak, de … nekem nincs már vágyam a dolgok iránt.

Nézd: én már nem a volánt akarom megfogni, csak az édesanyám kezét.
Én már nem akarok térbe vetített televíziót, csak az unokáimat szeretném.
És olyan sok ez Uram?

Ki segíthetne ha nem Te, aki élsz, és úralkodol – míg van ki felett…
Szóval remélem, hogy most, és mindörökké, Ámen