A szigor évei Magyarországon 2010 év től napjainkig!

Gépjármű vezetők figyelem!

Subject: Fwd: 2013. Április- szabálysértési bírságok

Kaptam, küldöm:
Hetvenezerbe kerülhet, ha a sofőr nem kihangosítóval telefonál

Fix tarifák lépnek életbe bizonyos szabálysértések esetén április
közepétől, a rendőrrel tehát nem lehet majd alkudozni. Egy most
készülő kormányrendelet tervezete szerint a helyszínen harmincezer,
szabálysértési eljárásban hetvenezer forintos bírságra számíthat majd,
aki kézben tartott mobillal telefonál.

Hasonló büntetés jár a gépjárművel vagy segédmotorral behajtani tilos
tábla jelzésének figyelmen kívül hagyása, valamint az elsőbbségre vagy
előzésre vonatkozó szabályok és a jobbra tartási vagy irányjelzési
kötelezettség megszegése, a záróvonal átlépése, a gyerekülés vagy
bukósisak használatának elmulasztása miatt is.

A helyszínen negyvenezerbe, egy későbbi eljárásban már nyolcvanezerbe
"fájhat" a kanyarodás szabályainak megszegése.

Ennyit kell fizetni, ha valaki például rossz helyre sorol be, esetleg
levágja a kanyart. Ugyanennyi a szmogriadó miatt elrendelt
forgalomkorlátozás megszegésének az "ára" is.
Ennél többe - ötven-, illetve százezer forintba "kerül" - a






í

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Részletesebb leírás a Reszegi név eredetről és a településekről....

Régi képek a korabeli falusi nép életéből a Horthy korszak Magyarországán!