Drága Barátom! Tisztelt levél író!

Hogy mennyire nincs igaza ennek a Böjti Csaba nevezetű Úrnak azt én itt Neked legalább tíz oldalon tudnám ecsetelni. A lényeg nehogy már ezeken a mai egyetemistákon vagy középiskolásokon kérje számon bárki is, hogy a Magyar Ipar,Élelmiszer ipar, Vegyipar és a Mező gazdaság hová lett züllesztve az elmúlt huszonkét esztendő alatt.
Végtelenül tudok haragudni azokra az emberekre akik egyedi példák alapján általánosítanak. Miért nem beszélnek ezek az emberek arról, hogy "analfabéták" irányítják az országot és arról, hogy igen is végre vannak akik kezdeményeznek , bár csak olyan tevékenység ellen amely kevésbé érintik az egész országot igaz nagyon komolyan befolyásolják a jövőnket. Azt pedig szintén a középiskolásokon vagy a főiskolásokon számon kérni, hogy miért nincs megfelelő mennyiségű és minőségű szakember gárda kimondottan melléfogás. Igen is végre valaki vagy valakik talán felébresztik ezt az országot, hogy nagyon rossz irányba haladunk. 1929-1933 -as gazdasági válság idején nem csak azért hagyta el az országot több mint hárommillió ember mert rosszul ment a gazdaság, hanem azért mert olyan politikai rendszer volt mint amilyen. Most pedig amikor a munka nélküliségről beszélnek mindenki hallgat arról a közel félmillió emberről akiknek már lassan nem is Magarországa hazájuk csak azért vallják magukat magyarnak mert ideszülettek. Sok olyan példát lehetne meg kellene említeni amely igenis bicska nyitogató csak valahogy a magyar ember magába beszél, magába gondolkozik és fél és egyre jobban fél kimondani hangosan a véleményét. Én meg az én korosztájom nagy része még emlékszik arra az időszakra amikor a véleményét mindeni csak "éjszaka" merte elmondani.
Szóval kedves Ferikém így az új év elején Kívánok Neked és Kedves Családodnak a 2013 as évre minden jót, jó erőt egészséget és bátorságot, na meg kitartást hogy áttudjuk vészelni még ezt az egy két évet.

B.Ú.É.K.
Baráti öleléssel Lajos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Részletesebb leírás a Reszegi név eredetről és a településekről....

Régi képek a korabeli falusi nép életéből a Horthy korszak Magyarországán!