==9253 hajdú 1605==

[[Kép:Hajdúk_címere_1605.jpg]]

4. T. 9. Bocskay István 9253 hajdúnak c. n. l. és Vámos-Pércsre Szabolcs megyében donátiót ad. 1605. XI. 12. Kihird: Szabolcs vm. 1606. XII. 4. – Eredeti Hajdu vm. lt. Turul 1905. évf. 178. l.

Bocskai István 1605. december 12-én Korponán – a rendek beleegyezésével
– kiváltságlevelet adott 9254 hajdú vitéznek és név szerint
is említett vezetőiknek, – mondván: ''„Magyarország hongyűlésére
1605-ik év november 10-én összegyült országos karoknak és rendeknek
közmegegyezésökkel és helybenhagyásukkal, mindnyájukat egyenként
és nyilván, nevezetesen pedig ezen levelünk által nemes
Chomaközy András és vitézlő Szilassy János, Keövy Miklós, Pallay
Pál, Kovács Albert, Somogyi György, Farkas Mihály, Elek János,
Szénássy Mátyás, Nagy Mátyás, Feüzy István és Hajdú Gergely kapitányságuk
alatt vitézlő hajdú katonáinkat a paraszti és nem nemesi
állapotból, amelyben születtek és eddig léteztek, kegyelmesen kiemelni
és a mi Magyar- és Erdélyországunk nemesei sorába és számába
számlálni, összegyűjteni, felfogadni és beírni határoztuk.”'' Világos
beszéd! 9254 hajdúvitéz és a névvel említett kapitányaik beemeltettek
az egy és ugyanazon szabadsággal élő országos nemesek sorába, és
hogy kétség se merülhessen fel a fejedelem akaratának komolysága
felől, a formailag is kiválóan szerkesztett privilégiumlevél ráerősít:
''„ugyanazon vitézeink és azoknak mindkét nemű örökösei és utódai,
mindnyájan, igaz, született és kétségtelen nemeseknek tartassanak és
tekintessenek.”''

Az ''„igaz és tökéletes nemességük jeléül pedig a következő nemesi
címert”'' adományozta nekik: '' „egy tojásdad, égszínű pajzsot, melynek a szélét, va-gyis
belső kerületét egy hasonlóan tojásdad alakban összegömbölyödött és
hármas farkát a nyakára visszahajtó arany sárkány övezi. A sárkánynak
hasán tisztán látható lévén egy vörös kereszt, melyet nekik, a mi
tulajdon nemzetségi címerünkből, irántuk való kedvezésünk és jóakaratunk
nyilvánításául adni akartunk. A sárkánynak belsejében pedig
és a pajzs közepén egy páncélba öltözött ember jobb karja vértől pirosló, horgas szablyát erősen forgatni, a szablya markolatánál pedig,
egy elsült kézi lőfegyver, golyót kilőni látszik. A pajzs másik oldalán,
egyfelől füsttel vegyített iszonyú láng, mely az ellenség elrettentésére a
mi vitézeink által néhányszor győzelmet hozólag alkalmaztatott, nagy
lobogással égni, másfelől pedig a ragyogó hajnal pirosló kebeléből
fényes sugarakkal fölemelkedő arany nap, a hajnal tájban történt első
győzelmünk emlékére, dicsőséges fényben látszik. A pajzs felett egy
vitézi nyílt sisak van, melyet drágakövekkel és gyöngyökkel felékesített
királyi korona fed, melyből egy megaranyozott karddal övezett és borostyán
füzérrel felékesített vitéz kiemelkedvén és jobb kezében meztelen
kardot, bal kezében meztelen tőrt tartván és imádkozván, a nyert
szabadságért győzelmi éneket énekelvén és a győzelmes fegyvereket
vidáman forgatván; illő módon látható. A sisak csúcsáról pedig egyfelől
vörös és égszínű, másfelől pedig arany és ezüst színű szalagok,
mint foszlányok folynak le, és a pajzsnak mindkét szélét igen szépen
körülveszik és ékesítik, amint mindezek ezen levelünk közepén, a képíró
ügyes keze és művészete álat világosabban kifejezve és lefestve
látszanak.” ''

A nemesi kiváltság és a címer mellé birtokot is adományozott
Bocskai, indoklásul formai és tartalmi jegyként is a magyarországi
középkori oklevelezési gyakorlat narrációs fejezeteit idéző módon
részletezte a megadományozottak hadi érdemeit, indokolva, miért is
tartotta méltónak őket az adományra. Az adományt illetően idézzük a
fejedelem szavait: „a mi fejedelmi kegyelmességünk irántuk való bővebb
megmutatására, nevezett Szabolcs vármegyében létező Kálló
városunkat, Nánás, Dorog és Varjas birtokainkat, úgy Hadház,
Vámospércs, Sima és Vid részjószágainkat és járulékaikat, minden
rendes és rendkívüli adóink, béreink, segélypénzeink és kamaráink
nyeresége fizetésétől, nemkülönben a kilenced, tized és bármiféle
ajándék adásától és akárminémű paraszti és polgári szolgálatok teljesítésétől
örökre kivenni és felszabadítani rendeltük.”

Bocskai 1605 decemberében nemesi címert adományozott 9254 vitéznek,
s felhatalmazta őket, hogy „a megírt címert, mint a nemesség
jelvényét, más igaz és fegyvert viselő címeres nemesek szokása szerint
mindenütt a csatákban, dárdajátékokban, tornászások, bajvívások,
párbajok és bármely nemesi és vitézi gyakorlatok alkalmával, valamint
pecsétnyomókon, zászlókon, vitorlákon, gyűrűkön, házakon, pajzsokon,
sátrakon és általában a hadi dolgok és hadjáratok bármely
nemeiben, mint a valódi és igaz nemesség jelvényét, amilyen nemesekül
mi őket mindenki által, akármely állapotú, méltóságú és tekintetű
emberek legyenek, neveztetni, számláltatni akarjuk; hordhassák, tarthassák
és viselhessék, és mindazon különös tisztségekkel, kegyelmekkel,
kiváltságokkal, kedvezményekkel, szabadságokkal és mentességekkel,
amelyekkel Magyar- és Erdélyországunk többi igaz, született
és kétségtelen nemesei és vitézei, emberei bármely jog vagy régi szokás
szerint élnek és gyönyörködnek, örökké élhessenek és gyönyörködhessenek.”
(Takács Péter: A hajdúk címerei [http://hbml.archivportal.hu/data/files/144628549.pdf])


*Irodalom:

Magyarország címeres könyve (Liber armorum Hungariae) I. kötet (A-C). szerk. ANDRÁSSY GYULA. Budapest, 1913

Varga Geiza szerk.: Hajdú megye leírása. Debrecen, 1882. 5-10.; Barcsa János:
Hajdúnánás város és a hajdúk történelme. Hajdúnánás, 1900. 21-27.; Boldisár Kálmán:
Bocskay hadi népe. Debrecen, 1906. 14-20.; Darabos Balázs: Kismarjai
Bocskay István és hajdú vitézei. Debrecen, 1931. 45-53.; Benda Kálmán: A Bocskai
szabadságharc. Bp. 1955. 124-129.; Szendrey István: Hajdúszabadságlevelek. Debrecen,
1971. 11-16

A címer ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[http://online.arcanum.hu/nxt/ga


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Részletesebb leírás a Reszegi név eredetről és a településekről....

Régi képek a korabeli falusi nép életéből a Horthy korszak Magyarországán!