A 45 éve házas
Ernő bácsi és Juci néni.
Elképesztő! Interjú a 20 gyerekes milliárdos
házaspárral anettzup 2013.01.07. Monday, 14:00 | 0 másodperce frissítve Lukács
Ernő egy igazi „anticeleb”, aki 45 éve hűséges feleségéhez, 20 gyereke van,
albérletből költözött tanyára, ahol valóságos munkával gazdagodott meg,
életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű és a média által nem ünnepelt
személyiség. - Hogy kezdődött ez a mesébe illő történet? Ernő bácsi: - Éppen
hogy csak elkezdtem a feleségemnek udvarolni, három évre be kellett vonulnom
katonának. Még ma is pontosan tudom, hogy 819 napot vártunk egymásra. Közben a
legtöbb katonatársamat elhagyta a párja. Nagyon jól választottam. - Tényleg egy
brigádgyűlésen állította választás elé az akkor 20 éves Juliannát? - Mondtam
neki, ha tíz gyereket nem akarsz, akkor ne gyere hozzám! Persze mindenki azt
hitte, hogy vicceltem. Végül eléggé túlteljesítettük a célt. El kell gondolkodni,
hogy kié a nagyobb érdem. Szerintem 99 százalékban a feleségemé. Tavaly július
3-án voltunk 45 éves házasok. De olyan, mintha csak öt másodperc lett volna az
életünk idáig. Juci néni: - Nem csak enyém az érdem, de az biztos, hogy a nőnek
ott kell állnia a férje mellett, és segítenie, mert anélkül nem megy. 21 éves
koromtól 46-ig mindig terhes voltam, és volt, hogy nekem kellett ellátni 16
marhát egyedül. Városi létemre nem voltam olyan ijedős csaj. Igazi vadnyugati
életünk volt. - Gondolta, hogy egyszer milliomosok lesznek? - 33 évig laktunk a
tanyán úgy, hogy abból 16 évig nem volt villanyunk. El lehet képzelni, milyen
volt nekem városi lánynak elindulni három óvodás korú kisgyerekkel egy olyan
helyre, amely két kilométerre van a legközelebbi kis falutól. A háztartási
gépeinket, mosógépet, hűtőszekrényt elajándékoztuk, és kezdődhetett a kemény
élet. Az esti fürdetés után minden éjjel kézzel mostam, ugyanis akkor még csak
szövetpelenka volt. Közben meg sorban születtek a gyerekek. - Sosem
panaszkodott, hogy nehezen megy a sora? - Nem, ezt az életet mi vállaltuk,
panasznak nem volt ott helye! Mindenki azt kérdi tőlünk, hogy a gyerekek talán
véletlenül születtek? Ez olyan butaság, hiszen véletlenül nem születik gyerek.
Mi tudatosan vállaltuk valamennyit, és azt éreztük, hogy nekünk ezt végig kell
csinálnunk, bármi áron. Ernő bácsi: - Csak azt tudtam, hogy haladni fogok
előre, és minden kölykömnek veszek házat. Soha nem fogadtunk el semmiféle
segélyt. Többször is behívtak, hogy adnának nekünk nevelési támogatást, de én
azt mondtam, hogy adják inkább más szerencsétlennek. Pont azért, hogy később ne
vessék a szemünkre, hogy azért van ennyi gyerekünk, hogy abból éljünk meg. Juci
Néni: - Így visszanézve lehet, ha elfogadtuk volna, és ha szegények maradunk,
akkor nem piszkált volna minket annyit az APEH, meg a VPOP. De sebaj, mert ezt
is kibírtuk. Hihetetlen összegű, több millió forintos bírságokat kaptunk,
amikről később, a befizetés után mondta ki a bíróság, hogy jogtalan volt. Pedig
évente ellenőriznek minket és mindig, minden rendben volt. - Gondolja, hogy
sokan irigykednek magukra? Ernő bácsi: - Bár ellenségeink tudtommal sosem
voltak, egyesek azért szerettek alánk tenni. Az APEH-nál ismeretlenek már
sokszor feljelentettek. Juci néni: - Talán nem sokan tudják, hogy miken mentünk
keresztül, amíg idáig eljutottunk. Mindig azt mondom, hogy amit elértünk, azt
bárki utánunk csinálhatja. Én 16 évig mostam minden nap kézzel. De még
egymásnak sem szoktunk panaszkodni. - Lehet ennyi munka mellett még a
gyerekekkel is külön foglalkozni? Ernő bácsi: - Esténként miután végeztünk a
munkával, még tanultunk a gyerekekkel, úgy hogy többen kitűnő bizonyítványt
kaptak. De játékra is maradt idő, ha kellett kézen jártam nekik az udvaron,
vagy tanítottam őket biciklivel hátrafelé tekerni, fociztunk, bújócskáztunk.
Aztán futószalagszerűen kezdődhetett a fürdetés. Elkaptam a legfiatalabbat,
megfürdettem, majd bevittem az ágyba lefektetni. Három után vízcsere. Persze a
vizet előbb fel kellett húzni a kerekes kútból, még ma is, sötétben is tudnám,
hogy 13 tekerés után van fent a vödör. Aztán bográcsban meg kellett melegíteni,
és úgy bevinni a fürdőszobába. Miközben végig csodáljuk a carrarai márvánnyal
borított, antik bútorokkal berendezett termeket, találkozunk Évivel, a család
legfiatalabb sarjával. A csinos, 20 éves lány kozmetikusnak tanul. - Nem sokan
mondhatják el, hogy 20. gyerekként jöttek a világra. Még jó, hogy a szüleid nem
álltak meg 19-nél. Nem lettél elkényeztetve, mint legkisebb? Évi: Évi: - Igaz,
hogy mindent megkapok. Van fodrász műhelyünk, és kozmetikánk is a birtokon.
Most kaptam egy szoláriumot, sok vendégem jön a városból. De a kastélyt tényleg
én takarítom. Nálunk sosem volt bejárónő, vagy bébiszitter. Ma már a 14
lányból, és 6 fiúból csak kettő van otthon, a többiek szép sorban kirepültek.
Persze szinte sosem üres a ház, csak a szűk családhoz 63 fő tartozik, és a
legidősebb unoka már 25 éves. Ernő bácsihoz, aki jó emberismerő hírében áll
mindenki szívesen fordul tanácsért. Ernő bácsi: - Pszichológus-fajta vagyok, ha
valamelyik lányomnak jött egy udvarlója, nekem elég volt csak ránéznem, hogy
tudjam zsivány-e vagy sem. Ha aztán nem fogadták meg a tanácsom, később mindig
azt mondták: apu miért nem hallgattunk rád! - Mivel foglalkoznak a felnőtt
gyerekek? - Mindenki leérettségizett, a fiúk a földeken dolgoznak velem, a
lányok mind szakmát tanultak ki. Van köztük cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő,
fodrász, kozmetikus. A fiaim közül egyik sem lett miniszter, az apjukat követve
az állattenyésztést, földművelést választották. A parasztember nem igen tud
elszakadni ettől. Ez az élet a legszebb. - Akkor sikeresnek mondhatja magát a
gyereknevelésben. Úgy érzi, hogy át tudta adni azokat az értékeket, amelyek
szerint él? - Mindent megtettem, de azaz igazság, hogy talán nem mindenki vette
át. Igyekeztünk a gyerekeinket tisztességre nevelni. Csúnyán beszélni,
duzzogni, veszekedni nem lehetett. Nem engedtük, hogy árulkodjanak egymásra,
össze kellett tartaniuk. Mindenki szót fogadott, és mindenkinek meg volt a maga
feladata. Tíz állatot kapott minden gyerek, azokat nekik kellett ellátniuk.
Olyan komolyan vettük őket, mintha felnőttek lennének. Együtt dolgoztunk,
harcoltunk azért, hogy jó termés legyen. Az volt az elvünk, ha valakinek nincs
kedve a munkához, akkor csinálja kedvetlenül, de akkor is meg kell csinálni,
úgyhogy jobb lesz, ha vidáman teszi. Nemcsak 17 gyerekünknek vettünk házat, és
kocsit, de akkoriban még a szüleinket, sőt a környéken a rászorulókat is mi
segítettük. Ezt ma kevesen mondhatják el. Óriási volt a türelmünk, de a gyerekeink
is nagyon jók voltak. Felnéztek rám az egyszer biztos. A gyerekek elköltözése
után sem maradt űr az életükben, nagyon jól érezzük magunkat kettesben is,
miközben ugyanúgy adjuk-vesszük az állatokat, mint régen. Családi kör a húsz
gyermekkel. - Hatvannyolc évesen is intenzíven dolgozik. Nem érzi úgy, hogy
most már ideje megpihenni? - Ha lehet ilyet mondani, még intenzívebben megy a
munka, mint valaha. Épp holnap viszik két kamionnal a marháimat a törökök. De
nemrégiben adtam el lovakat a Jordán királynőnek, és Rómába is került néhány
arab telivérünk. Vannak még terveim, például tovább akarok építkezni. Néha még
az asszonynak kell engem fékeznie, de addig fogom csinálni teljes
erőbedobással, amíg bírom. - Egészségügyi problémájuk sem volt soha? - Semmi. Egész
életemben nagyon jó erőben voltam. Ami ehhez az élethez kellett is. Ha este
kaptam a hírt, hogy másnap reggel le kell adni négy bikát, akkor magam kötöttem
össze őket, és gyalog vittem az állatokat a négy kilométerre levő leadó helyre.
Ez a 700 kilós állatokkal nem is volt olyan könnyű. Mondja, szeretne ön
milliomos lenni? - Nem bánnám… - Akkor a következőt kell csinálni: keressen egy
istállót, vegyen három kis bocit. Ez abszolút reális idáig. Egy istállót pár
nap alatt meg lehet építeni. Felneveli a három bikát, amiért pont egymillió
forint jár. Kilakkozhatja a körmét, vehet szép blúzt, lehet úrilány, ha
megetette az állatokat! Aztán senki sem fogja tudni, hogy az istállóból jött.
Talán még kell hozzá egy talicska, és egy kasza, és valamelyik öregtől tanulja
meg, hogy kell azt kikalapálni, kifenni. Keressen egy kis zöld füvet, azt
bárhol lehet találni. Ebből egy év alatt már milliomos lehet. Amelyik fiatal
elkezdi, amit most mondtam, nem fog csalódni! Ha leadta a három bikát, utána
vegyen hatot, ekkor már két millió forintja lesz. Ha még többet akar, akkor
vegyen még többet. Csak el kell látni őket, de ez egy nagyon kedves állat,
élmény velük dolgozni, és óriási hasznot hoz. Ennél egyszerűbb dolog alig van.
Juci néni: - Mi mindent, amire szükségünk volt, magunk termesztettünk. Ha volt
négy anyadisznónk, akkor annak a szaporulatából egy év alatt 22 db 200 kilón
felüli disznót tudtunk levágni. Abból aztán elláttuk az egész nagycsaládot.
Amit a saját kertünkben termeltünk mindenféle vegyszer nélkül, az olyan ’bio’
volt, hogy ma sehol nem kap olyan egészségeset a boltokban. ma sehol nem kap
olyan egészségeset a boltokban. Ernő bácsi: - A reggeli müzli, és kakaó helyett
frissen fejt tejet kaptak a kicsik. Mindenki hozta a saját jelével címzett
bögréjét, beállt a kígyózó sorba a tehén farához, s várta az adagját.
Megkérdeztem tőlük, hogy habosan vagy simán kérik, és kívánság szerint fejtem
egyenesen a poharukba, néha még viccből az arcukra is spricceltem. Aki végzett,
az istálló másik kijáratánál távozhatott. - Ezek szerint diploma nélkül is
tökéletesen lehet boldogulni? - Természetesen fontos lehet egy diploma, de
azzal nem veszíti el az értékét, ha közben mezőgazdasággal is foglalkozik az
ember. Mondjuk, reggel 7-8-ig megeteti az állatokat, szépen rendet tesz, majd
bemegy és megfürdik, akkor utána kastélyban is élhet, és kamatoztathatja a
diplomás tudását. Vegyünk például egy parasztembert, vagy egy házaspárt. Ha az
asszony reggel elvisz 100 tojást a piacra, akkor aznapra már szinte megkeresett
annyit, amiből meg lehet élni. És ha még a férje közben megeteti az
anyadisznót, 14 malacát, 8 hízót, és 6 bikát, akkor már teljes milliomosok.
Senkitől sem függenek. - És nem kell még drágán megvenni az állattartáshoz
szükséges takarmányt is? - Az attól függ, hogy milyen takarmányról van szó.
Mert, ha az ember, amikor kaszálni kéne, csak vakarózik, ha gyűjteni kéne, csak
alszik, akkor bizony drága. De ha ő maga megcsinálja, akkor semmibe sem kerül.
Itt az utak mentétől kezdve, ahol fű van, ott lehet kaszálni, és télire meg beteremteni.
Ha ezt most összehasonlítja a maga életével ott Pesten, és úgy érzi, hogy
valamivel elégedetlen, esetleg a munkahelyi hajtás megviseli idegileg, akkor
már jöhet is a marhatenyésztés. Fiatalok, ki kell költözni a tanyára, aztán
hogy ne születnének sorban a gyerekek?! A problémákon pedig úgy kell átlépni,
hogy azok nagyon alul maradjanak. Nem lelkizünk mi soha. Ha megdöglöttek az
állatok, nem számít, hoztam helyette hússzal többet, vagy ha szárazság volt,
esetleg elverte a jég a termést, mindenen túlestünk, mint a vénasszony a
csibeitatón. - A világ fejlődése, az egyre jobb életkörülmények mellett
változtak bármit is a mindennapjaik? - A mi világunk nem változik, ugyanúgy
szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon, és internet,
de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem
sokat segít. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon
nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is
kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi
önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért
is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk.
Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha
ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van. (nevet) - Hogy érzi, volt az
életében, a sikereiben valami felsőbb, Isteni segítség is az emberi
erőfeszítések mellett? - Magamtól nem tudtam volna ezt végig csinálni. Biztos,
hogy kaptam Istentől segítséget. Nem nagyon szeretem elmondani az ilyesmit,
mert hihetetlenül hangzik, de olyan is volt, hogy a nagy szárazság miatt már
nem tehettem mást, mint hogy elmentem imádkozni, aztán megjött az eső. Máskor
meg épp hazaértem, amikor kaptuk a hírt, hogy megszületett a kis unokám, de azt
mondták, hogy nem marad meg, mert koraszülött, és tüdővérzést kapott. Éjfél is
volt már mikor azonnal visszafordultam, elmentem a szekszárdi nagy templomhoz,
letérdeltem ott kívül a lépcsőkön, mert az ajtó már zárva volt, és két órával
később hívtak, hogy a gyerek jobban van, már lehet bízni. - Van bármi az
életükben, amit ha újra kezdenék, másképp csinálnának? - Semmi. Ez így volt jó
a nehézségekkel, és a buktatókkal együtt. Forrás: Hetek.hu / Piros Júlia
Címkék: család, tanya, gyerek, házaspár Copyright © 2011 Pozitiv Nap. All
rights reserved. Created by: Cubeart
Megjegyzések
Megjegyzés küldése